Akik már ismernek minket, tudják, hogy a lakberendezésen belül a konyha az a terület, amiben igazán specialisták vagyunk. Közel húsz éves közvetlen tapasztalatunk van az olasz konyhabútor tervező GD Arredamenti céggel és a termékeivel, hiszen kezdetben kizárólag ennek a gyárnak a termékeit forgalmaztuk Magyarországon. Azonban változnak az idők, a gazdasági környezet és a piaci körülmények is, amihez nekünk is alkalmazkodnunk kell, ezért elkezdtük bővíteni a profilunkat és a beszállítóink körét.
Fontos számunkra, hogy olyan főleg olasz partnerekkel dolgozzunk együtt, akiknek vannak egyedi elképzelései, különleges anyagai és magas minőségben állítják elő termékeiket, de az is fontos szempont, hogy megfeleljünk a hazai igényeknek. Erre jó válasznak bizonyult, hogy elkezdtünk dolgozni a ZG Group olasz cégcsoporttal, akiknek széles kínálata lehetővé tette, hogy átlépjük a konyha falait és gardróbokat, hálószobabútorokat, gyerekszobabútorokat is tervezhessünk és forgalmazhassunk. Ezek izgalmas, új területek számunkra, ugyanakkor megnyugtató, hogy a konyhában, ahol annyira otthon vagyunk, ott is tudtunk újat mutatni.
Ismerd meg új konyhabútor tervező és gyártó partnereinket!
A cégcsoport GM Cucine néven forgalmazza konyhabútorait, amiket tavaly mutattunk be a magyar piacon, és örömmel tapasztaltuk, hogy ügyfeleink is nagyon elégedettek a termékeikkel.
Közben egyre több olasz vállalkozás keres meg minket termékeik forgalmazásának lehetőségével. Örömmel jelentjük a hírt, hogy ma már három nagy olasz design konyhabútor tervező és gyártó céggel állunk kapcsolatban és mostantól ezeket a konyhabútorokat is forgalmazzuk!
A Zampieri Kichen & Living kézműves vállalkozásként indult, majd fennállásuk közel ötven éve alatt felsőkategóriás vállalattá nőtte ki magát. Manapság második generációs vezetés frissességével, de az előző generáció tapasztalatával felvértezve keresik az új kihívásokat, melynek eredményeképpen születnek meg a személyre szabott, jól átgondolt és gondosan megtervezett egyedi konyhabútorok.
Fogadd szeretettel a gyártó különleges bútorcsaládját; az IRORI-t, melynek ajtóvastagsága mindössze 8 mm! Hallgasd meg Stefano Cavazzana tervezőt, művészeti vezetőt a Zampieritől: