• Ismerd meg design bútor forgalmazó csapatunkat!

Rubinek-Litvai Edina

2001-ben végeztem a Junior Art Lakberendező Iskolában.

2001 és 2011 között a szakma számos területén volt szerencsém kipróbálni magam alkalmazottként és vállalkozóként egyaránt. Egyszerre tudtam a tervezéssel és a szakma kereskedelmi részével is foglalkozni. Egy-egy kis tervezési feladattól kezdve a komplex projektekig sokféle tapasztalatot szereztem. Két szalont is vezettem; egy konyhastúdiót és egy fürdőszobaszalont, de voltam üzletkötő is tapétákkal és lakástextillel.

Szakmai életem első tíz éve útkereséssel telt, majd 2012-ben megismertem Nórát és rajta keresztül az olasz dizájnt. Rabul ejtett az élhető minimalizmus, ami azóta is jellemzi a munkáimat.

Az elmúlt években sikeresen elvégeztem a Junior Art Magániskola Mesterkurzusát is, sikeresen megvédtem diplomamunkámat, így még több gyakorlati tapasztalatot szereztem.

Aliante Design

Elhivatottság, profizmus, minőségi alapanyagok - Az Aliante Kft. élénk jelenléte a fa- és bútoriparban ennek a három tényezőnek köszönhető. Büszkék vagyunk rá, hogy most már a Cook & Room márka is a cégcsoport része, így már közösen kínálhatunk igazán innovatív, minőségi megoldásokat a bútorgyártásban.

Látogass el bemutatótermünkbe: 093 Budapest, Lónyay utca 56. Fsz/1.

Nézz körül weboldalunkon: www.aliantedesign.hu

TÖRTÉNETÜNK

2005-ben indult belvárosi üzletünk Venczel Nórával, ami akkor az ország talán legszebb konyhai bemutatóterme volt a 6. kerületben, a Király utca 22-ben. Az elején Prima Design név alatt futottunk, később vettük fel a Cook & Room nevet. Akkor három szinten nagyjából 15-20 design konyhabútorunk volt kiállítva.

A kezdetek óta az olasz design és a MADE IN ITALY szellemiség mellett raktuk le a voksunkat. Így dolgoztunk nagyon szoros együttműködésben a GeD Arredamenti olasz bútorgyárral. Ezek mellett még forgalmaztuk a Fedrigo Salotti ülőgarnitúráit, ágyait is.

Már nem csak az olasz GD arredamenti ( korábban GeD arredamenti) képviseletét látjuk el, hanem együtt dolgozunk egy másik olasz gyártó a ZG gruop termékeivel is. Ők konyhabútorok mellett, még hagyományos gardróbokat és a ma oly divatos WALK IN rendszerű nyitott gardróbokat is, modern indusztriális polcrendszereket, és jól variálható, praktikus gyerekszobabútorokat, ágyakat és hálószobabútorokat gyártanak. Ezen két bútorgyár elemlistáiból nagyon sokszor nappali, étkező összeállításokat is alkotunk.  Szintén jó az együttműködésünk egy felsőkategóriás fürdőszobabútor gyárral az Archeda Srl-rel. Nagyon üdítő designukkal, könnyed légies bútoraikkal és minőségi anyaghasználatukkal egyedivé teszik a fürdőszobákat.

2017-ben kerültünk kapcsolatba Benke Gáborral és az Aliante Kft-vel, akikkel azonnal egyértelművé vált, hogy azonos értékeket vallunk, így az elmúlt években számtalan sikeres projektet tudhatunk magunk mögött.

2018-ban kezdtünk együttműködni az olasz Informa céggel, akinek tolóajtajai jól leválasztják vagy egyesítik a tereket. Ezek az ajtók mind függesztett rendszerűek és fékező mechanizmussal vannak ellátva ezzel is megkönnyítve a mindennapi használatot. A szintén olasz Colos cég székeit is 2020-ban kezdtük el forgalmazni. Fiatalos, egyszerű vonalvezetésű asztalaik és bárszékeik, újraértelmezett padjaik rögtön elnyerték a tetszésünket. Másik partnerünket az egyik milánói SALONE kiállításon fedeztük fel. Luca Peppolonit olasz kézművest. Kedves kovácsoltvas állataiba nem lehet nem beleszeretni és így egyedi éke lehet az adott enteriőrnek.

A termékek értékesítésén kívül enteriőr tervezéssel is foglalkozunk, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy komplex szolgáltatással állhassunk ügyfeleink rendelkezésére. Ezért vállaljuk, hogy konyháinkat, gardróbjainkat, fürdőszobabútorainkat, egyéb egyedi gyártású szekrényeinket megtervezzük.

Az ügymenet hatékony lebonyolítása végett a tervezés mellett helyszíni felmérést is vállalunk. Így, ha esetleg nem áll rendelkezésre alaprajz akkor mi felmérjük az adott területet és utána kezdődhet a tervezési munka. Ez így egyszerűbb nekünk, mert a felmérés által ténylegesen rálátásunk van a berendezésre váró helyiség adottságaira, illetve ezáltal garantálni tudjuk, hogy a tervezett bútor be is fog férni és az ügyfélnek nem kell bajlódnia a falak felmérésével, lerajzolásával. Az utóbbi időben a rohanó világban azt vettük észre, sokuknak nincs ideje a kivitelezéssel is foglalkozni, így több éves tapasztalatunkat felhasználva vállaljuk kivitelezések komplett lebonyolítását is. Ehhez az évek alatt megbízható, alapos és jó szakemberek tettünk szert. Számunkra fontos azt az elvet követni, hogy mit hogyan oldunk meg és nem azt, hogy mit miért nem tudunk megcsinálni. Esetleges megoldandó probléma esetén emlegetjük, hogy gond nincs csak megoldandó feladat. Itt szeretnénk megemlíteni szerelő csapatainkat is, akikkel ténylegesen több mint 10 éves együttműködés van a hátunk mögött. Hálásak vagyunk nekik, mert a jó szerelés, az elkészült lakásra való vigyázás, az úgy oldom meg a munkát, mintha a sajátom lenne ez elengedhetetlen ebben a kategóriában, és az a minőségi bútor egyik alapja is!

Másik elképzelésünk, mivel egy kis cég vagyunk, hogy megpróbálunk maximálisan rugalmasan alkalmazkodni az ügyfeleinkhez. Így a nyitvatartásunk is ezt tükrözi, azaz, ha valakinek vasárnap este jó egyeztetésre akkor, ha időben tudjuk úgy szervezzük az életünket, hogy ezt meg tudjuk oldani.

Ezért is írtuk ki a nyitvatartásunkhoz, hogy kérünk amennyiben lehetséges előre egyeztetett időpontban gyere hozzánk.

2023-tól úgy döntöttünk, hogy a Cook & Room az Aliante Cégcsoport részeként, Aliante Design márkanév alatt folytatja tevékenységét. Az értékek, a szakértelem, a szolgáltatások maradnak, ugyanakkor Rubinek-Litvai Edina vezetése alatt kiegészül a cégcsoport egyéb területen bizonyított csapatával, erejével. Venczel Nóra pedig az Egyesült Államokban folytatja a munkát.

Reméljük, hogy kis bemutatkozónk elnyerte a tetszésedet és várunk üzletünkben egy jó kis olasz kávéval is!

SZERETNÉL ELLÁTOGATNI BEMUTATÓTERMÜNKBE?

Kapcsolat:

Töltsd ki az alábbi űrlapot és látogass el hozzánk személyesen is!

Kérj tőlünk ajánlatot! Kapcsolat